_70431660_01_aboudia

Farkasokkal farkasszemet nézve

Na jó, biztosan vannak olyan emberek, akik soha nem éreznek szorongást. Soha nem szoronganak. Az is biztos, hogy velük nincsen minden rendben. Mert a szorongás alapvetően rendben van. Nagyon nagy gáz van, ha soha nem érzek szorongást. Ha soha nem érzem, hogy stresszes vagyok. Most ebbe ne menjünk bele. A lényeg, hogy rendben van, hogy olykor szorongunk. Rendben van, hogy stresszelünk. Ez egy normális dolog. Nem az a cél, hogy szokj le róla (…) hanem arról, hogy nincs rendben, ha ez állandó, mert két dolog biztosan nincsen rendben. Vagy állandóan olyan helyzetben vagy, ami okot ad arra, hogy stresszelj, szorongj. Vagy számodra minden, ami körülvesz: sztresszes. A puszta lét: stressz. Van, hogy mindkettő fennáll, van, hogy csak az utóbbi. Ha mindkettő fennáll, akkor hiába mész egyik helyről a másikra, alakítgatod mindig másként az életed, cserélsz lakást, várost, házastársat, legfeljebb az segítene ha szívet vagy fejet cserélnél. És ebben az utóbbi állításban minden cinizmus ellenére nagyon sok igazság van, mert tényleg a szívnek (érzelmek) és a fejnek (gondolatok) kell megváltoznia ahhoz, hogy megváltozzon az életem. Mindig stresszelni mindenhol lehetetlen. Ez azt jelenti, hogy ezt én csinálom. Bennem generálódik a szorongás. A kiváltó oka bármi lehet, még a semmittevés is. Igen, amikor azért szorongok, hogy nem csináltam/csinálok semmit, holott most azt csinálom, hogy semmit nem csinálok, mert most ezt kell csinálnom. Ezt hívják úgy, hogy pihenés. Ha a szívemben és a fejemben van a szorongás oka, akkor minden stresszt vált ki belőlem: még a pihenés is.

A képlet egyszerű, de tetten érni magamban annál nehezebb. A stressz az, amikor az ember veszélybe kerül. Szembe kerülsz az erdőben egy hatalmas barnamedvével. „Bestresszelsz”. Teljesen normális. Ez jelzi, hogy képes vagy felfogni, hogy hatalmas veszélybe kerültél. Ott állsz te, meg ott áll a medve. Ekkor két megoldás ugrik be: üss vagy fuss. Ha úgy ítélem meg, hogy elég erős vagyok, hogy legyőzzem, akkor ütök. Ha úgy ítélem meg, hogy amivel szemben állok, erősebb: futok. Rendben, mondjuk a medve azért rossz példa, mert gyorsabban fut, mint én, ezért nem tudok elfutni előle. Itt az a megoldás, hogy mozdulatlanul állsz addig, amíg tovább nem ballag. (Állítólag. Nem szeretném a gyakorlatban kipróbálni…). Ha minden miatt stresszelek, akkor lényegében én mindent egy hatalmas nagy barnamedvének látok. Úgy érzem, veszélyben vagyok. Egy veszélyes világban ki vagyok szolgáltatva. Jogos ez a feltételezés? Csak jusson eszetekbe az alapvető mondat, pl. ez: „a világ egy veszélyes hely”. Nem jogos. Felfedezni magamban, hogy ezt csinálom, azért nehéz, mert én nem látom, hogy ez nem egy barnamedve, hanem egy mókus. Hogy talán a mókus jobban fél tőlem, mint én tőle. Ütök vagy futok. Így ütök ott, ahol nem kellene, és így futok el onnan, ahol simán megállnám a helyem, mert nincsen veszély, vagy erősebb vagyok. Elég erős vagyok. Ütök, rúgok, harapok védekezésből. A valójában gyengébbel szemben is. Elfutok, elmenekülök, feladom mielőtt kipróbáltam volna magam, kiszaladok a világból. Megadom magam a mókusnak, mert köztudott, hogy a mókusok vérengző vadállatok. Főleg a vérmókusok, ugye. Hát ezt teszem. A szorongás, amit én generálok magamban (szív és fej-cserés példa), jól megalapozza már jó előre, hogy a mókust medvének lássam. Eleve arra számítok, hogy egy medvével találkozom. Farkasokkal. Farkast emlegetnek, a kertek alatt jár. Vagy a farkast kiáltott.

Ha minden veszélyes, akkor bizonyos tekintetben semmi sem veszélyes. Nem teszek különbséget a tényleg veszélyes és a nem-veszélyes vagy csak kisebb mértékben veszélyes helyzetek között. Minden állat medve. Pedig nem. Minden ember állat. Pedig nem. Egy barátom mondogatta mindig: fejben dől el. És tényleg. Mi az alapvető feltételezésem? Mi az az alapvető állítás, amihez annyira ragaszkodom? Hajlandó lennék megpróbálni engedni ebből, és mondjuk csak egy hónapra úgy forogni az emberek között, hogy az ellenkezőjét feltételezem? Nem azt mondom, hogy ez a megoldás, de azt igen, hogy ha egy másik viselkedési forma, egy másik gondolkodási mód más eredményt hoz, akkor ez azt jelenti, hogy ez az egész fejben dől el. És persze, ott vannak az érzelmek is, de az érzelmek a gondolatainkat követik. Még a nőknél is. Komolyan mondom. Amit gondolok, annak megfelelően érzek. Változtasd meg a gondolkodásmódodat és megváltoznak az érzéseid is idővel. A szív követi a fejet. Mert ha másként gondolkodom, más tapasztalataim lesznek, és ezek a tapasztalatok más érzéseket váltanak ki belőlem, amelyek aztán megerősítik a gondolataimat. És így körbe-körbe. Izgalmas. Lelki felhajtóerő.



Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása. Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.


Kérlek, a saját teljes nevedet használd hozzászóláskor!

  • Adamekné Németh Zsófia

    Szerintem a fejbe a szíven keresztül kerülnek a tapasztalatok, azután rögzülnek. Hogy mi kerül be, abban a gyerekkor a döntő, hogy mit kezdünk azzal és hogyan viszonyulunk ahhoz, ami bekerült, abban pedig a serdülőkor. Szerintem a hivő “karrier” mindkettőn dolgozik. Először talán azon, hogyan viszonyulunk a bekerült dolgokhoz, egyáltalán merjük-e őket piszkálni. Azután meg, ha már eleget piszkáltuk őket ahhoz, hogy destabilizálódjanak, azon, hogy újraíródjanak. E kettős folyamat elindítója és életben tartója szerintem az Isten szeretetének, (a teljes elfogadottság érzésének) és másságának (pragmatizmus kontra konvencionális erkölcs) megtapasztalása. Hogy ezt ki miben/ mi által éli meg, az egyénenként változó lehet.