AP FILM REVIEW HOME A ENT

1000 éve keresem az utam

Vezethet-e Isten oda, ahová nem akarok menni? Vezethet-e Isten oda, ahová félek menni? Megtörténhet-e, hogy végül már csak kényszerből megyek el valahová, ahová nem akartam menni, és nem engedek abból az elképzelésemből, hogy NEM Isten vezetett ide. Lehet-e ellene mondani Isten vezetésének? Mit jelent engedetlennek lenni Istennek? Mi az engedelmesség? Hogyan engedelmeskedem? Megeshet, hogy rádöbbenek arra, hogy amit „Isten akaratának” hittem, az szimpla lázadás volt Isten akarata ellen? Perelhetek Istennel szüntelen, és haragudhatok mindhalálig, mert nem az én akaratom teljesült, hanem az övé?

A kérdésekre mindre IGEN a válasz. Sőt, még hosszan lehetne sorolni. Az ember – úgy tűnik – az Isten akaratának az érvényesülése kapcsán minden hibát elkövet, amit csak el lehet követni. Mivel mostanában nyomasztóan sok ember életében látom a rosszul értelmezett „Istennek engedelmeskedés” következményeit, azért gondoltam, írok erről. Ebben egy kerettörténet segít. Ez egy bibliai kerettörténet. Nekem nagyon sokat segített az eddigi életemet megértenem. Egyszer úgy fogalmaztam valakinek, hogy nem én mesélem a történetet, hanem a történet mesél engem. Narratív önértelmezés.

Szóval adott egy próféta. Adott bárki, aki Isten akaratát keresni, vagy pusztán dialógusban áll Istennel, vagy Isten nevét használja saját önértelmezése megalapozásaként. Vagyok, akivé Isten tett. Valóban? Isten parancsot ad Jónásnak, a parancs egyértelmű és világos, Jónás mégis fogja magát, és felül az ellenkező irányba induló hajóra, és még fizet is azért, hogy ne engedelmeskedjen. Tehát, még az anyagi veszteséget, ráfordítást is vállalja, hogy elkerülje Isten akarata érvényesülését. A történet már itt elkezd bonyolulttá válni, mert egy menni vagy maradni szituációban csak addig nyújt biztonságot az, hogy ott vagy jó helyen, ahol vagy, amíg rá nem jöttél, hogy ha a történet mesél téged, akkor ahol vagy, az lehet a hajó, ami az ellenkező irányba megy, de lehet a hal gyomra is.

A legnagyobb hibát akkor követhetjük el Isten akaratának a megértésében, ha az állandósult életkörülményeinket azonosítjuk Isten akaratával. Jónást Isten kihívja a saját népe közül, és egy számára idegen nép közé küldi. Ezt a mintázatot szinte folyamatosan felfedezhetjük a Szentírásban. Valahonnan ki és valakik közé. Ebben az útban születik meg az ember, akit Isten formál. És ebben az útban van a küldetésünk is. Ha nincs út, nincs új ember és nincs küldetés. Honnan hová vezet engem Isten? Képes lennél elfogadni, hogy Isten akarata az, hogy Ninivébe menj? Mi Ninive? A hely, ahová nem akarok menni onnan, ahol lenni akarok. Az idegen közeg. Az idegen emberek. Ez bármi lehet, amitől zsigerileg idegenkedem. Pl. egy olyan gyülekezet, ami messziről nézve annyira idegennek tűnt nekem. Egy ország, egy város, egy falu, egy munka, egy szolgálat.

Isten szolgáinak (gyermekeinek tömege) vesztegel egy Tarzuszba igyekvő hajóban, menekülve Isten akarata elől, vagy a hal gyomrában, ami már fejlődés, mert Isten így hoz vissza bennünket az ő valóságába. A realitásba. Sokszor elgondolkodtam, magamat mindjobban megértve, és mások Isten akarata előli menekülését is megfigyelve, hogy vajon Jónás hogyan magyarázta meg magának, hogy valójában az az Isten akarata, hogy ne menjen Ninivébe… Vajon hogyan hazudta magának, hogy Isten Tarzuszba küldte? Hogyan hazudjuk magunknak, hogy valójában Isten sehová sem küldött miket? Hogyan ülünk és haragszunk mindhalálig Istenre és emberekre, mert nem mindenki menekül? Hogyan lehet azokat elmenekülőknek és megfutamodóknak és gyáváknak bélyegezni, akik engedelmeskednek Isten akaratának. Hogyan faragunk életelvet, erkölcsöt, kegyességet és törvényt saját Isten akarata előli menekülésünkből és engedetlenségünkből.

Honnan tudom, hogy tévedek Isten akaratát illetően? Onnan, hogy Isten akarata számomra valami olyasmi, ami valójában engem nem állít kihívás elé. Isten akarata, hogy ott maradjak, ahol biztonságban vagyok, mert minden ismerős, mert mindenki ismerős, mert megbecsülnek, mert ismernek, mert szeretnek. Mert Isten akarata nem attól függ, hogy én SZERETEK-e azonosulni vele, vagy sem. Van, hogy ott kell lennem, ahol NEM szeretek lenni, mert ez az akarata, és van, hogy oda kell mennem, ahová nem szeretnék menni, onnan, ahol szeretek, mert ez az Isten akarata. Ha így közelítünk, megértjük, hogy ezzel a hozzáállással valljuk meg, hogy az a jó nekem, ami ISTEN akarata, még ha én máshogyan is gondolom.

Életünk nagy változásai mindig Ninivéként tornyosulnak fölöttünk. Ismeretlen, idegen, sőt gyakran ellenséges közegként. Érthető, hogy félünk. Menekülünk, még (rá)fizetünk is érte, csak elkerülhessük. Bármi lehet a Ninivém. Bármi lehet Tarzuszom. Bármi lehet a Cethal. A hajó. Ezt csak a saját Istennel folytatott őszinte dialógusomban deríthetem ki. Ráadásul ezek a helyek mindig változnak. Bennem is. Hogy mikor mi micsoda az életemben, az nem állandó. Ma ez Ninive és a helyemen vagyok, majd ez a hajóvá vált, és meneküléssé Isten vezetésével szemben. Az Istennel járás organikus. Él – és mert él, állandóan változik, de Isten ugyanaz. Egyre inkább azzá lesz számomra, aki valójában. Megismerem őt és általa magamat is.

Aztán mondjuk, csodával határos módon engedsz Isten különös eszközeinek, és elmész oda, ahová menni kell. A nem-szeretem helyre. Ott megcsinálod a nem-szeretem emberek között a nem-szeretem munkát, és észre sem veszed, hogy minden benned lévő ellenkezés ellenére Isten megáldotta a szolgálatodat, az elvégzett munkát. Az emberek hallgattak szavadra. Sőt, megtértek. A küldetés működik. Téged mégsem ez érdekel. Sőt, gyűlölöd az egészet és haragszol, mert könnyebb lenne, ha nem működne, mert akkor nekem lenne igaza. Igazam van, haragszom mindhalálig.

Jónások tengere tölti idejét a kiszáradt rekettye-bokor alatt, azért dühöngve, hogy Isten kiszárította a rekettye-bokrot, felhúzott orral, amiatt, hogy Isten más, mint ő. Hogy bárki más mint ő. Hogy vannak, akik megtérnek, és engedelmeskednek. A felháborító az, hogy ráadásul ebben még én vagyok az eszköz. És közben én meg engedetlenségben maradok és haragszom mindhalálig, mert nekem igazam van. Biztos?



Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása. Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.


Kérlek, a saját teljes nevedet használd hozzászóláskor!