felt

Ősz hajszálaim margójára

Hogyan lehetnék otthon abban a világban, ahol Isten Fia számára nem volt hely? Otthon lehetek abban a világban, amiben az Emberfiának nem volt hová lehajtania a fejét? Otthon lehetek a világban, amelyiknek a törvényei alapján kereszthalálra ítélték a világon valaha élt egyetlenegy bűntelent? Otthon lehetek ebben a világban Jézus követőjeként, aki azt mondta, hogy az én országom nem evilágból való?

Jézus halála arra emlékeztet, hogy az én országom sem evilágból való. Hogy nem csak hányattatott sorsom miatt nem mond nekem semmit a „haza” fogalma, de a hitem miatt sem. Jézus felülír minden lokális, evilági patriotizmust. Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok az, sőt, leginkább lokálpatrióta, de ez a patriotizmus csak annyiban lehet jogos, amennyiben tisztában van saját időiségével. Hogy az én országom nem evilágból való. Hogy az egész emberi élet átmenetiség, és menten szem elől tévesztettem az értelmét, mihelyst elkezdtem örökkévalónak látni az életem. Mintha mindig is itt élnék. Örök ifjúság. Örök-itt-élet. De Jézus halála másról beszél nekem. Arról beszél, hogy ez a világ kiveti előbb utóbb magából azt, ami nem hozzá tartozik. Mert ez a világ olyan, mint az autoimmun betegség: saját magát számolja fel. Saját magára támad, saját vesztét segíti elő. Minden idegen tőle, ami nem illik bele ebbe az ön-felszámolásba. Mondhatnánk azt is, hogy Jézus nem volt kompatibilis ezzel a világgal. Ez nem jogosít fel engem arra, hogy antiszociálisan viselkedjem, DE arra emlékeztet, hogy aki ennek a világnak a tetszését keresi, az olyan, mint az az ember, aki homokra építi a házát. Mert ez a világ elmúlik. De mielőtt elmúlna, annál sokkal hamarabb múlik el az ember. Én elmúlok. Jézus halála reménytelenül emlékeztet arra, hogy az ember meghal. Még Jézus is meghalt. Mert ez az ember sorsa. Minden emberé. A halálban valósul meg a maximális egyenlőség. A halálban mindenki egyenlő. A halál nem személyválogató. Lehetetlen értelmes életet élni anélkül, hogy magamról alkotott képem részévé tegyem a halált. Amikor benézek a tükörbe, és látom a fejemen egyre szaporodó ősz hajszálakat, nem akarok hazudni magamnak, ezért azt mondom magamban: minden egyes ősz hajszál emlékeztet arra, hogy az élet véget ér. Még jó időben emlékeztet. Az ember huszonévesen hajlamos azt gondolni, hogy örökké huszonéves lesz. Isten nagyon tapintatosan emlékezteti az embert arra, hogy még sok időd van hátra ugyan, de ne feledd, hogy az életed véget ér. A halál része az ember életének, akárcsak a születés. Mennyire érdekes, hogy az ősz haj már nem méltóságteljes és tiszteletet parancsoló, hanem szégyellnivaló, be kell festeni, el kell rejteni, mert ez azt jelenti, hogy elkezdett az ember veszíteni az értékéből. Ez ennek a világnak a legnagyobb hazugságára emlékeztet mindig: hogy az ember minél fiatalabb, annál értékesebb. Minél idősebb, annál értéktelenebb. Ez egyszerűen nem így van. Az ember máshogyan és másért értékes fiatalon és idősen. Nincsen annál szebb, mint amikor egy nőnek a sötét hosszú hajában megjelennek az első ősz hajszálak. Az érettségre utalnak ezek a nem-akarom hajszálak. A Biblia nem kertel, és azt is elmondja, hogy ami viszont érik, az el is rohad, de ebből születnek új gyümölcsök. Mély és ősi titkok ezek. Ha Jézus halála nekem egy szükséges rossz, akkor egyszerűen nem értem, hogy miről szól ez a történet. Mert Jézus halála a halál szükségszerűségére emlékeztet és az ember életének időbeli korlátaira.

De van itt valami más is. Jézus azt is mondja, hogy aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Jézus életében mondta, hogy az ő országa nem evilágból való, de mégis ebben a világban élt. Hogy van ez? Jézus úgy volt itt, hogy nem ennek a világnak a törvényei szerint élt, ezért lehetett bűn-nélküli. Így váltott meg bennünket. Jézus követőjének lenni azt jelenti, hogy egy még-de-már életet élünk. Még evilágban élünk, de már abban az eljövendőben. Olyan a még itt élt élet, mint a jegyesség, ami már a jövőt vetíti előre. Ugyanazon folyamat része. Ebben a tekintetben érdekes végiggondolni, hogy a házasságkötés nem más, mint a halál analógiája. És ebben nem kevés igazság van. Jézus azt mondja, hogy amelyik mag nem hal meg, nem hoz gyümölcsöt, de amelyik mag meghal, sok gyümölcsöt hoz. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Pál apostol azt mondja, amikor a házasságról beszél, és Krisztus és az egyház kapcsolatát hozza analógiának, hogy nagy titok ez, misztérium. Már de még nem. Még nem vagyok törvényesen házas, de már úgy élek, mintha az lennék. Mert TUDOM, hogy az leszek. Mennyire idegen ez az evilág gondolkodásmódjától. Ahol a már igen után is lehet úgy tenni, mintha még nem lenne. Mert már semmi sem misztérium, minden mítosztalanodott, az ember isten-telenítette azt, ami isteni és elkezdte isteníteni azt, ami emberi. Aki hisz énbenne, ha meghal is él. Mert Jézus halála szükségszerű volta ellenére nem a vég volt, hanem a nászéjszaka, hogy másnap reggel új emberként ébredjen. Saját házasságom végiggondolva lényegében az életem csak akkor vette kezdetét igazán, amikor házasságot kötöttem a feleségemmel. Az azóta eltelt idő viszonylatában az, ami előtte voltam, csak egy homályos és bizonytalanul körvonalazható, jelentéktelen és súlytalan előkép. Mintha csak a házasság viszonylatában nyerne értelmet, egyfajta felkészülés, előkészület, a maga minden hibájával, rossz döntésével és tévedéseivel. Átmenet az örök életre. Egy olyan beteljesülés, amit kiteljesedés követ.

És így jutunk el ismét az otthon kérdéséhez. Az én országom nem evilágból való. Annyiban lehetek otthon itt, amennyiben már ebben a világban ama eljövendő világnak a polgára vagyok. Ennek megfelelően nem evilághoz szabom magam. Nem akarok örök-létre berendezkedni evilágban, mert lehetetlen is. Vállalom az evilágisággal együtt-járó átmenetiséget. Tudva, hogy ott, ahonnan az én országom való, evilág csak előjáték a beteljesüléshez, majd a kiteljesedéshez. Ott itthon vagyok.



Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása. Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.


Kérlek, a saját teljes nevedet használd hozzászóláskor!