11141298_380552728812660_6753356446022209866_o

Generáció-tükör

Vajon a Biblia korában is olyan volt a társadalom, mint ma?

(Tudom, így nem lehet feltenni egy kérdést, mert a Biblia korában hol, és ma hol. És persze, a Biblia korában melyik társadalmi rétegben, és ma melyik társadalmi rétegben. De engedje meg nekem az olvasó, hogy lehessek olyan felszínes ezekben a szempontokban, mint az újságírók általában. Nincs sem idő, sem keret arra, hogy a végtelenségig cizelláljuk a felvetett kérdést, és ha az olvasó a szíve mélyére néz, jól tudja, hogy ő maga sem szeretné ezt, mert el sem olvasná a cikket.)

Annak különösen egy aspektusa vált számomra érdekessé most, hogy magam túl vagyok a harmincon, és a feleségemmel elkezdtük minden tekintetben a felnőttek életét élni.

(Most arra ne térjünk ki, hogy pontosan miben is merül ez ki, de azt hiszem, az úgynevezett „fiatal-felnőtt” korszak akkor ér véget, amikor elkezd idegesíteni az, ahogyan a nálad fiatalabbak gondolkodnak. Olyan ez, mint amikor valaki elkezdi az egyetemi éveit, vagy amikor házasságot köt, mind-mind egy lépcsőfok a teljes felnőtté-válás útján… és sok tekintetben egy újabb szög a koporsódba, de ezt már a zárójelben is csak zárójelben.)

Szóval már nem a nálunk fiatalabbak alkotják a viszonyítási pontokat ahhoz, hogy hol van a helyünk a társadalomban. Nem lázadunk, nem követelőzünk, nem nyafogunk, nem várjuk, hogy mások adják meg nekünk azt, amire vágyunk, nem várjuk, hogy mások oldják meg a problémáinkat. Továbbá, a felnőtt társadalommal partneri viszonyra törekszünk mind a munkánkban, mint a magánéletünk különböző területein.

(Persze, az olvasó hevesen tiltakozhat, ha még fiatal és még fiatal is akar maradni, hogy mi ez az önkényesség, akkor, aki felnőtt az már nem is fiatal? És persze, aki már a felnőtt-kor másik felében jár, szintén felháborodhat, és mondhatja azt, hogy azért nem mindegy, hogy az ember 25-30 vagy pedig 50, esetleg 60-65 vagy még ennél is idősebb. Érthetőek a felháborodások, és épp ez adja a felvetett kérdés jogosságát.)

József és Mária bizonyára nagyon fiatalok voltak.

Még hely sem akadt számukra a vendégfogadóban, így esett, hogy születendő gyermekük (mert ahogyan mondják, Mária már „mindenperces volt”) egy istállóban látott napvilágot. Egy fiatal házaspár, akiknek gyerekük születik. Lehet, hogy volt pénzük, de nem tűntek túl fontos embereknek. Aki fiatal, nem fontos? Aki fiatal, annak nincs hely a felnőttek világában? Lehet, hogy minden itt kezdődik. Hogy senkinek nincs helye a felnőttek között. Mert a felnőttek között telt-ház van. Folyamatosan. Aki gyakorlott felnőtt, az tudja, hogy hónapokra előre (sőt, talán évekre előre) le kell foglalni egy szállást. Ha lehet, érdemes törzsvendégnek lenni. Persze, aki pályakezdő felnőtt, amellett, hogy nincs túl sok pénze az esetek többségében, rutinja sincsen. Törzsvendég is csak az lehet, aki már évek hosszú sora óta megszáll valahol. Nincs hely. Bocsi, tele vagyunk. A felnőtt társadalom ajtajára ki van írva: nincsen számodra hely. Illetve van, hogy ne lenne. Van még egy hely az istállóban. Megfelel? Nem illik húzni a szádat. Természetesen megfelel. Alázatos vagy. A gyakorlott felnőttek jó vendéglátók. Ők is az istállóban kezdték. Őket is ilyen vendéglátók látták vendégül ilyen nagy szeretettel. Jobb, mint sehol, nem? Az istállóban bár büdös van, de legalább meleg. A 20-30 négyzetméretes garzonok emlékét idézi bennem ez a kép. Ahol állandóan irtózatos csatorna szag van, mert már régen atombombát érdemelt volna az egész városrész. Egy istálló. Jobb, mint sehol, ennyi jár. Ez a belépő (egyfajta útlevél) a felnőttek világába. Mindenki így kezdi. És persze, a gyerekek is, akik mit sem értenek még ebből, akik nem emlékeznek rá, hogy amikor kicsik voltak, mennyire nem volt semmije Máriának és Józsefnek. Még hitelre sem futotta. Itt kezdődik a felnőtt-lét. Nem a fiatal-felnőtt mama-hotel kategória, hogy a szállást meg a kaját anyám adja, amit meg keresek (ösztöndíj, diákmunka, gyakornoki állás), azt meg én költöm el kedvemre. Nem, hanem az istálló-szállásban, a büdös realitásban kezdődik a felnőttség. Megtűrtként egy olyan világban, ahol legalább annyira nem látnak szívesen, mint a bevándorlókat egy idegen országban. Mert számukra te az vagy, aki elveszi tőlük a munkát és a lehetőséget. Várd csak ki a sorod, és járd végig az utat, amit én is. Érdekes, hogy minden szülő azt mondja a gyerekeinek, hogy tanulj fiam, hogy neked könnyebb legyen az életed. És amikor a gyerekek felnőnek, egycsapásra megváltozik a kép, és azt mondják (azt mondjuk, mi felnőttek?), hogy járd végig az utat, amit én is végigjártam. Magyarán: legyen olyan nehéz neked is, mint nekem. És ugyanezt tesszük a gyermekeinkkel, amit velünk tettek: az istállóban még van egy hely.

(Mielőtt valaki gyorsan azt mondaná, mert fiatal: hogy igen, ezek a kirekesztő szívtelen felnőttek, azért szögezzünk le valamit. A világ működik valahogyan, és ha megértem, hogyan működik, azt is meg kell értenem, hogy én nem vagyok jobb a világnál, hogy ahogyan a világ működik, én is úgy működöm. Nincs jogom a felnőttek fölött ítélkezni, csupán megérteni van jogom a felnőtteket. Ha valaki, ahogyan mondani szokás, már „valamit letett az asztalra”, sértve érezheti magát, hogy hogyan mondhat ilyet valaki, aki még nem is élt. Amit írok, a megértésre való törekvés vezérli. Nem ítéletalkotás. Abban hiszek – és ebben az értelemben konzervatív vagyok – hogy a világ nem jó és nem igazságos hely, így a társadalom sem, amibe beilleszkedni törekszik az ember egész életében, végül mégis kívülállóként hal meg, mert a társadalom állandóan változik. Béke van, csak gondolkodunk.)

De lépjünk egyel tovább, és ott találjuk a kamaszok világában Jézust, a világ üdvözítőjét.

A helyszín Jeruzsálem, egy hatalmas nagy ünnepi kavalkád. József és Mária 12 éve már biztosan jobban felnőttek, mint életük 12 évvel ezelőtti szakaszában. Bizonyára már több gyerekük is van, és lízingeltek egy szamarat is, hogy ne kelljen gyalog járniuk, vagy bér-szamárral. A 12 éves Jézus – megtörténik minden szülő rémálma – elkallódik. Rossz pénz ugyan nem vész el, de gyakran elkallódik. Mindig megtaláljuk, de keresni kell. Napokig nincs ott Jézus, ahol a szülei. József és Mária valószínűleg eléggé laza szülők lehettek, mert sokáig észre sem vették, hogy a fiuk nincs meg. Aztán fejvesztve keresni kezdték. Jézus a templomban volt. József és Mária felelősségteljes felnőttekként helyreutasítják kamasz fiukat, és számon kérik, hogy mégis ezt hogyan képzelte. Aki gyerek, annak a szülei mellett a helye. És ez igaz, nagyon igaz. De itt valami történik, mert a 12 éves Jézus azt mondja, hogy neki más elképzelései vannak a saját életéről. Üdvözöljük önt a kamaszkorban. És ez is helyén van. Nincs nagyobb tragédia, amint amikor valaki „elfelejt” kamasz lenni, mert mondjuk nem hagyták neki. Mindig késő-kamaszkor, vagy örökké-kamaszkor, vagy antiszociális és önpusztító viselkedés lesz a vége. A kamaszkorral veszi kezdetét az út az istállón keresztül a felnőttségbe.

(Ma, amikor a 18 éve alattiakat gyerekeknek tekinti a társadalom, és ahol még a negyvenes éveiben járókat is „fiatalnak”, ami egyet jelent a jelentéktelenséggel és a gyermek-szereppel, mit üzen nekünk a 12 éves Jézus a templomból? Kamaszokkal nagyon sokat beszélgetek és talán ezt: a szüleidnek az a dolga, hogy neveljen, neked meg az, hogy ne engedelmeskedj nekik feltétel nélkül. De persze, nem mondom ezt, de ha lesz gyermekem, ennek az elvnek megfelelően fogom nevelni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy és ma is nagyon sokan ennek megfelelően nevelik a gyerekeiket. Szóval nem én vagyok az első és egyetlen fecske, aki nyarat csinál.)

És végül ott van a harmincat épp betöltő Jézus.

(érdekes, hányan fedezték fel, hogy a férfi, aki magára vette a világ bűneit, és akinek a halála és feltámadása által örök életünk lehet, mindössze 33 éves volt? Milyen fiatal, nem?)

Van egy jelenet az evangéliumban, ahol egy Nátánáél nevű ember azt mondja, hallván, hogy Jézus názáreti származású, hogy származhat-e valami jó Názáretből. Mi jót várhatunk egy názáretitől? A názáretiek nem komoly és nem is jelentős emberek. Nekünk csak egy názáreti jutott? De ugyanezt mondhatta volna így is: származhat-e bármi jó egy harmincévestől? Aki fiatal, lelkesíti, hogy még csak harminc vagyok (bár már a határon billeg, mert egy tizenévesnek ez már öreg!), aki már nem fiatal (már ötven fölött, vagy jóval ötven fölött van), gyakran csalódottan néz rám: „csak” egy ilyen kis fiatalka jutott? Tehet-e bármit, ami számít, ami jelentős, aki épp hogy elmúlt harminc?

Jézus valóban Isten fia volt, de maximálisan része volt kora társadalmának. Abban a társadalomban egy harminc alatti férfi tényleg nem számított felnőttnek, de leginkább nem számított. De ma a társadalomban élve alig túl a harmincon jól tudom, hogy ez akkor sem úgy lehetett, hogy és miután harminc lettél, ugyanannyit értél, mint aki kétszer harminc, vagy még annál is több. Ez nem így megy. És érthető is. Biztos vagyok benne (bár a Biblia csak nagyon érintőlegesen és utalás-szerűen beszél erről), hogy Jézus az összes olyan mondatot megkapta a nálánál jóval idősebb írástudóktól, farizeusoktól és szadduceusoktól, amit egy mai harmincon épp túllépett fiatalember.

(A teljesség igénye nélkül: ha majd te is annyi idős leszel, mint én; amikor én annyi idős voltam, mint te; majd ha neked is lesz gyereked; amikor még nem volt gyerekem; amikor majd neked is lesz feleséged; amikor még nem volt feleségem; majd ha te is annyit tanultál, mint én; majd ha téged is megcsal a feleséged; majd ha neked is tönkre megy a házasságod; majd ha te is olyan fontos ember leszel mint én; majd ha… és sokáig lehetne sorolni. És én nem állítom, hogy ezeknek a mondatoknak nincsen relevanciájuk. Mert van. Én az összes majd-ha beteljesülésével más és más perspektívából fogom látni a világot. Azt viszont állítom, hogy az ember harminc és hatvan évesen ugyanannyit ér. Ugyanolyan értékes a véleménye, a tehetsége, a meglátásai és az, amire képes, az alkotása. És csendben, és zárójelben, magunk közt szólva: ugyanannyira értéktelen is más aspektusokból. A fiatalság nem erény, a korosság nem hendikep. A fiatalság nem hendikep, a korosság nem erény.)

Már régen rájöttem arra, hogy Jézus életéből egy életpályamodellt faragni lehetetlen.

Jézus ugyanis soha nem nősült meg. Nem volt férj, családapa, nem volt hová lehajtania a fejét. Nem volt munkahelye a szó klasszikus értelmében, nem épített karriert a szó mai értelmében (az akkoriban sem), nem volt semmije. És ez nagyon meredek, de azt jelenti, hogy emberileg nem ért el semmit. Emberileg ez azt jelenti, hogy Jézus nem tett le semmit az asztalra. És épp ez volt az, ami annyira vérlázító volt a korabeli embereknek, akik meg a maguk életkorának és helyzetének megfelelően azt tették, amit tenniük kellett: hogy Jézus még semmit nem tett és már olyanokat mond, hogy lerombolja a templomot, majd három nap alatt felépíti. Meg hogy ő és az Atya egy. A vallási oldala – sok teológussal egyetértve – ürügynek tűnik csupán Jézus halálra-ítélésében, ahol sokkal nagyobb súllyal esett a latba az, hogy Jézus veszélyes a társadalomra nézve, mert nem tartja be a társadalom játékszabályait. És ez pontosan így is volt. Mert Jézus Isten üzenetét hozta el, ami épp az, hogy az ember és az ember-alkotta társadalom nem jó, sőt: az ember és az ember-alkotta társadalom bűnös. Ez a 33 éves férfi, aki emberileg nézve „semmit nem tett le az asztalra”, megváltotta a világot.

Persze, ahogyan mondtam, életpálya-modellileg én nem lehetek Jézus. Egyikünk sem. Sem fiatalon, sem idős korban. Jézus azt üzeni nekünk egész életével és halálával, hogy téves úton járunk, ha azt mondjuk: az ember jó, ha fiatal. Vagy ha azt mondjuk: az ember jó, ha már valamit letett az asztalra. Az ember nem jó, sem fiatalon, sem idősen. Még a gyerekek sem jók. Csak ez a pozíció óv meg bennünket attól, hogy magunkat becsapva a társadalmat jókra és rosszakra osszuk, ahol életkorunknak megfelelően a rosszak azok, akik tőlünk fiatalabbak, vagy akik tőlünk idősebbek.

Két példa nekem nagyon jól szemlélteti is ezt.

Az egyik a gazdag ifjú (úgy 30 lehetett, tehát Jézus kortársa). Ennek a fiatalembernek jelentős vagyona volt, amit valószínűleg örökölt. Szerette volna megkapni az örök életet, és állítólag nagyon istenfélő és erkölcsös életet élt eddig. Azt gondolta ez elég is lesz az örök élethez. De Jézus azt mondta neki, hogy szét kell osztania a vagyonát (önmagát?), hogy kincse legyen a mennyben. A fiatalember szomorúan elment, mert a vagyona fontosabb volt. Mert ő a vagyona szétosztása nélkül is épp elég jónak gondolta magát az örök élethez. Talán így pontosabb.

A másik az öreg Nikodémus, aki vallási és politikai vezető, és számomra az egyik legszimpatikusabb evangéliumi szereplő. A zsidó társadalmi elit része volt. (Ott a vallás és a politika, az erkölcs és a kultúra szorosan összefonódott.). Nem derogált neki, hogy a nálánál jóval fiatalabb Jézustól kérjen útmutatást. (Lehet bármi, amit jobban tud egy fiatalabb?). Persze, titokban, éjszaka, nehogy mások is lássák. Van ebben a részben egy nagyon erős mondat, amikor Jézus az újjászületésről beszél. Mondja ezt annak az idős embernek, aki mind élettapasztalatban, mind képzettségben, korban, mindenben fölötte állt társadalmilag. Szükség néktek újonnan születnetek. Hogy semmit nem ér a társadalmi rang, a tudás, a korban mérhető évek. Ez nem azt jelenti, hogy ezek nem értékesek, hanem azt, hogy Isten országa (Isten szempontjai) nem ebben a koordináta-rendszerben mozognak. Nikodémus értetlenkedik: hogyan születhet valaki újonnan, ha már vén? Vissza mehet-e anyja méhébe? Kemény kérdés! Jézus ezt mondja neki: te Izrael tanítója vagy, és mindezt nem tudod? Hát nem.

A felnőtteknek gyerekeik születnek, akiknek felnőtté kell válniuk. A szülőknek (még ha hívők is), hitetlen gyerekeik születnek, akiknek hívővé kell válniuk. Hajlok arra, hogy ez a kettő nem elválasztható egymástól. De ez már legyen egy másik poszt témája.



Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása. Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.


Kérlek, a saját teljes nevedet használd hozzászóláskor!