lufi

A ismeret képzete

Furcsa módon a megismerés előfeltétele annak az elfogadása, hogy van mit megismernem. Az az alapviszony, hogy nem ismerek a maga teljességében. Hogy voltaképp nem is ismerhetek a maga teljességében. Pál apostol a sokat emlegetett szeretethimnusz kevesebbet emlegetett második részében arról beszél, hogy a mi ismeretünk (megismerésünk) töredékes (rész szerint való), és hogy a mi képünk olyan, mint egy enigmatikus tükör, amelyben homályos kontúrjait látjuk csupán annak, amit szemlélünk. A megismerés előfeltétele annak az elfogadása, hogy van mit megismernem.

Az ismeret képzete vagy az ismeret illúziója képtelenné tesz a megismerésre. Ugyanis ha azt gondolom (kimondva- kimondatlan), hogy a maga teljességében ismerem a másikat, az azt eredményezi, hogy soha nem fogom megismerni, hiszen azt hiszem, már ismerem. Így ismerjük félre magunkat, az embereket, a családtagjainkat és pontosan így ismerjük félre Istent is. Van egy nagyon izgalmas jelenet az Egyiptomból épp megszabadult zsidó nép történetében a pusztában, amikor Mózes a hegyen van, hogy elhozza a népnek Isten önkijelentését, amely lefekteti a nép és az Isten közötti alapviszony kereteit. Miközben Mózes a hegyen van, a nép készít egy borjú formájú szobrot. Minden aranyukat, ami volt, beöntötték ebbe az aranyszoborba. Készítettek egy bálványt. Amikor elkészült, azt mondták: Íme, az Isten, aki kihozott téged Egyiptomból. A nép nem egy másik Isten választott magának, hanem az általa készített szobrot azonosította azzal az Istennel, aki kihozta őket Egyiptomból. Ez az általam készített kép az Isten. Az ember szíve bálványgyár. Így készítünk előregyártott képeket mindenről és mindenkiről. Istenről és emberekről. Aztán makacson ragaszkodunk ahhoz, hogy ez az igazi Isten. Ez vagy te. Hiába ágálsz ellene, úgyis tudom, hogy ez vagy. És érdekes, de a másik azzá válik a számomra, aminek ismerni akarom. A férfi, akit a felesége agresszívnak „ismert” meg, agresszív lesz. Ez nem menti fel a férfit az agresszív viselkedése alól, mert felelősek vagyunk a tetteinkért. Egy barátom mesélte, hogy volt egy nő, aki tanácsadásra járt hozzá. A nő mindig alkoholfüggő férfiakkal került egy kapcsolatba. Egy alkalommal ez a nő talált egy férfit, aki nem volt alkoholfüggő. A történeten kívül állva mondhatnánk: talált végre magának egy normális férfit. Örömmel újságolta el a tanácsadójának a hírt. A tanácsadó azt mondta: nem alkoholfüggő… még! És a kapcsolat valóban azzal végződött, hogy a férfi elkezdett inni. A nő nem értette meg, hogy az ő férfi-képe (személyes aranyborjúja) egy alkoholfüggő férfi. Az igazi férfi erőszakos és alkoholfüggő… Nem lehet eléggé komolyan venni ezeket a prekoncepcionális „ismereteket”, amelyek a másikat azzá teszik, amiről meg vagyunk győződve, hogy a másik az.

Az ismeret képzete a legnagyobb ellensége a valódi megismerésnek. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ez a felfuvalkodott szó a Bibliában azt a képet hordozza magában, amikor a béka felfújja magát. Nagyobbnak mutatom magam annál, mint amennyi vagyok. Az ismeret képzete azt a hamis illúziót ülteti el bennem, hogy én már mindent tudok. Én ismerlek, mert… Mielőtt megismertelek, már mindent tudtam rólad, mert: és ide tetszőlegesen be lehet helyettesíteni bármit. Az igazság ezzel szemben az, hogy ezek a megelőlegezett ismeretek önmagunk kivetítései a másikra. Aminek a másikat gondolom, az én vagyok. Magamat vetítem ki rá. Amit róla gondolok, az nem róla beszél, hanem rólam. Az ismeret képzete azt mondja: befejezett a megismerés. Ismerlek. Mindent tudok rólad, tudom, ki vagy. A szeretet ellenben épít. A szeretet érti: a megismerés folyamat. Véget nem érő folyamat. Vagyis egy olyan folyamat, ami akkor jut kiteljesedése, amikor már nem enigmatikus tükörben szemléljük önmagunk és a másik elmosódott kontúrjait, hanem színről színre látunk, és amikor úgy ismerünk majd, mint ahogyan Isten is megismert minket.

Ahhoz hogy megértsük, hogy a megismerés folyamat, szükséges, hogy helyén lássuk azt, hogy miben áll az ember szabad akarata. Hogy mindenféle determinizmus, ami azt mondatja, hogy semmiről nem döntünk és minden előre meg van írva, nem más, mint a megismerés folyamatának a megspórolására tett próbálkozás. Mintha a megismerés befejezett múlt lenne. De ugyanilyen zsákutca az univerzalizmus is, ami kéz a kézben jár a determinizmussal. A fejünk fölött dől el minden. A gyerek az, aminek az anyja gondolja. Nem más és nem is lehet más. Hiszen determinálja, hogy kinek a véréből származik. Az ember Isten alkotása ezért akármit tesz, üdvözül. Ez az univerzalizmus. Az ember akármit tesz, úgyis az történik, amit a feje felett eldöntöttek: ez a determinizmus. Egyik esetben sincsen személyes jelenlét. Az ember passzív. Csupán elszenvedője ennek a folyamatnak, ami már rég befejeződött, csupán alá kell vetnünk magunkat ennek. Ezzel ellenben a megismerés folyamatába, amikor levetjük az ismeret képzetét és illúzióját, az történik, hogy Isten önkijelentése leleplezi önmagát. Apokalipszis. Tudtad, hogy ez a szó azt jelenti, hogy valaminek a felfedése, feltárása? Hogy nem arról van szó, hogy az apokalipszis a szörnyű végítélet történései lennének, hanem arról, hogy amit fülbe súgva mondtak, azt a háztetőkről fogják kiáltani, és minden elrejtett dolog napvilágra kerül, mindenről lehull a lepel. Amikor úgy ismerünk majd, ahogyan Isten is megismert minket. Amikor nem enigmatikus tükörben szemléljük a világot, Istent és önmagunkat. A platóni barlang-hasonlattal élve: amikor az ember kilép a barlangból, és már nem a barlangba beszűrődő fény falon megjelenített árnyékait azonosítja a valós ismerettel. A Biblia szerint ez az örök életben teljesedik be.

Ez azt jelenti, hogy mindazok előtt rejtve marad Isten (Deus absconditus), akik azt képzelik (képzet), hogy már (befejezettség) ismerik őt. Isten azoknak jelenti ki magát (Deus revelatus), akik szeretik őt (folyamat-szerűség). Mert a valódi megismerés a valódi szeretetből fakad. A szeretet pedig csodaként éli meg a másikat, akiről tudja, nem ismeri és soha meg nem ismerheti ebben a földi világban. A másik örök talány. Önmagam viszonylatában (önismeret) én magam is talány vagyok. Magamat is csak akkor láthatom, saját apokalipszisem is akkor következik be, amikor úgy fogok ismerni, ahogyan az Isten is megismert engem.

A szeretet nem mondja: ismerlek (befejezettség). A szeretet azt mondja: szeretlek (és vágyom, hogy mind jobban megismerjelek). Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell.



Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása. Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.


Kérlek, a saját teljes nevedet használd hozzászóláskor!