grill

Bonhoeffer és ami utána van

A Csillagponton Tatán a MEKDSZ szervezésében részt vettem egy igen izgalmas programon, aminek a Grill a christian nevet adták. A lényege nagyon egyszerűen annyi, hogy bármit kérdezhetsz, bármit, amit eddig nem mertél megkérdezni egy lelkésztől, vagy egy kereszténytől. Persze, a lóláb kilóg egy kicsit, mert alapvetően, ha jól értem, ezt a programot arra találták ki, hogy olyanok kérdezhessenek a kereszténységről, akik nem keresztények. Itt viszont a résztvevők zöme keresztény volt, illetve voltak szép számmal lelkészek is. Egy kicsit másként ült ez a program a Csillagponton. Mindenesetre tetszett és érdemes lenne tovább vinni, továbbgondolni ezt a kezdeményezést. Lényegében ez egy interaktív előadás volt, ami nem egy előre meghatározott témában hangzott el és nem egy előadó részéről, hanem helyben jöttek a témák és együtt raktuk össze az „előadást”. Lényeg, hogy mindjárt az első kérdések között egy nagyon szimpatikus lány Bonhoeffer kapcsán tett fel egy kérdést, amire végül nem volt lehetőségem reagálni. A kérdés a KÖVETÉS című könyv kapcsán hangzott el, és nagyon hasonló tartalma volt, mint ami bennem megfogalmazódott akkor, amikor bő egy éve (már lassan kettő…) nekivágtam a Követés olvasásának. Már rég érett bennem ez a bejegyzés, és most arra gondoltam, hogy a bennem megfogalmazódó gondolatok egy részét leírom.

Bonhoeffer és a Követés egy teológiai és kegyességtörténeti alapmű. Mindenkinek olvasnia kellene, aki keresztény. Érdekes módon bár teológiát tanultam, és tudtam, ki az a Bonhoeffer (mert megkerülhetetlen a neve és a munkássága), mint annyi más teológussal, vele is az volt, hogy egyetemen inkább RÓLA olvastam, tanultam, mint TŐLE. Már a harmincadik évemet tapostam, amikor először a kezembe került a Követés. Miután elolvastam, rájöttem, hogy ennek így kellett lennie. Mert a Követés egy nagyon nehéz olvasmány. És nem azért nehéz, mert bonyolult teológiai nyelven íródott volna, vagy, mert elvont vagy ne lenne gyakorlatias, hanem azért, mert radikális. Radikális minden tekintetben. Például radikálisan őszinte, ami azt jelenti, hogy ha nem vagy nyitott arra, hogy a saját megalkuvásaidat a kritika szikéje alá engedd, az első fejezet után eldobod dühödben a könyvet. Radikálisan következetes, és nem engedi, hogy egy percig is kimagyarázd, amit olvasol, mintha előre tudná a kifogásaidat, a próbálkozásaidat, hogy hogyan próbálod majd (félre)értelmezni az olvasottakat. A Követés radikális etikát képvisel, és meztelenre vetkőztet, aztán végigvonszol az egész világ előtt, mert épp az a célja, hogy az önáltatásból felébresszen és leleplezze az élethazugságainkat. Ha röviden kellene megfogalmaznom, hogy mit tett velem a Követés, akkor azt mondanám, hogy a Követés darabjaira, atomjaira bontotta a hitemet, a hitről és Istenről, az egyházról és főleg a magamról alkotott elképzeléseimet, teljesen lebontott az alapokig és leleplezte azokat a hazugságokat, amelyekbe belenőttem, amelyek mögé rejtőztem, amelyek által megmagyaráztam, hogy miért vagyok jobb, mint mások, és persze, hogy miért nem igaz, hogy én jobb lennék, mint az „egyház”. A Követés kirángatott abból a hamis individualizmusból, ami azt mondja, hogy lehet egy keresztényt, egy Krisztus-követőt az egyház összefüggésén kívül értelmezni. Hogy lehetséges egy hívő élet egyház-mentesen. Az egyházképemet úgy teljes egészében atomjaira bontotta és leleplezte a hazugságaimat, amelyekkel megpróbáltam elhatárolni magam az egyház elesett voltától, mondván, hogy ez nem az én saram, hanem „az egyházé”. A Követés radikális, maga a radikalizmus. Ezért féltem is tőle. Féltem újra a kezembe venni. Majd egy évig olvastam, félretettem, ki akartam hajítani az ablakon, elégetni, elfelejteni, majd újra elővettem, olvastam néhány oldalt, majd újra eltettem valahová sok könyv alá, hogy ne is lássam. És miután elolvastam, utána is hónapokig ülepednie kellett ennek az egész sztorinak. Közben persze atom-nagy Bonhoeffer reneszánsz van, de azt hiszem, ebben a nagy Bonhoeffer reneszánszban elvész Bonhoeffer, mert mindenki megáll a Követés radikalizmusánál.

Ha valaki volt radikális keresztény, akkor a Követés számára egy fenyegető pallos, ami lecsap rá, attól fél, újra radikális lesz, pedig már túllépett a hit-fejlődésnek ezen a szakaszán. (ami szerintem egy igen fontos szakasz). Én túlléptem rajta, és közel sem akartam és ma sem akarok újra radikális lenni. Mert a radikalizmus (mindenféle formája, keresztény és nem keresztény), program-szerűen látens szuicídium. Kivégzi önmagát. Ezt a kísértést már az őskereszténységben felfedezték, ezért nagyon hamar megfogalmazták, hogy a mártíromság Istennek tetsző, de az nem, ha KERESSÜK a mártíromságot, mert ebben az esetben nem tiszta a motiváció. Etikailag a hangsúly az Úrért helyett átkerül oda, hogy: magamért. Ha valaki viszont radikális, akkor tapsolni fog a Követésnek, és elkezdi legitimációs alapnak használni, és pajzsnak, amit maga elé tart. Bonhoeffer is megmondta: csináld ki magad. Elmondhatatlanul fontos egy teológus gondolatainak a folyamatát egységként kezelni. (ez igaz egyébként minden gondolkodóra, nem csak teológusokra). Szóval annak a lánynak azt mondtam volna, ha szót kapok, hogy olvasd el az ETIKÁT. Mert az ETIKÁBAN válik egésszé ez a gondolat-katedrális. Az etika nehezebb olvasmány, mint a Követés, mert sokkal inkább teológiai munka, de a magyar fordításban a kiadó bőségesen ellátott minket szempontokkal az olvasásához, és nem maradunk magunkra az értelmezésben. Az Etika egy olyan szintézist teremt, amiből óriási hiány van a keresztény (magyar nyelvű) gondolkodásban. A legfontosabb része az Etikának a Végső és a végső előtti címet viseli, ahol Bonhoeffer félreérthetetlenül leplezi le a teológiai alapbeállásaink tévedéseit. Itt beszél a radikalizmusról is. Ez a rész annyira tömény, hogy ezt be is gépelem ide.

„A radikalizmus mindig a fennállóval szembeni tudat alatti vagy tudatos gyűlöletből sarjad. A keresztény radikalizmus – akár menekül a világból, akár mindenáron megjobbítani akarja azt – a teremtéssel szembeni gyűlöletből táplálkozik. A radikális nem tudja megbocsátani Istennek a teremtést. A teremtett világgal meghasonló Iván Karamazov a radikális Jézus alakját is képvisel a Nagy Inkvizítor legendájában. Amikor a gonosz a világban hatalomra tesz szert, azonnal beoltja a keresztényeket a radikalizmus mérgével. Ezek után a fennálló világgal való megbékélés, amelyet Krisztus ajándékoz a keresztyén embernek, immár árulásnak és Krisztus megtagadásának számít. A keserűség, a gyanakvás és a világ megvetése lép e békesség helyére. A szeretet, amely mindent hisz, mindent elhordoz, mindet remél (1Kor 13,7), amely a világot Isten szeretetével éppen gonoszságában szereti (Jn 3,16), a gonoszok felé farizeusi szeretet-megtagadássá válik és csak a kegyesek zárt körének jut belőle. A Jézus Krisztus nyitott egyháza helyét, amely a világot a végsőkig szolgálja, valamilyen alkalmi őskeresztény gyülekezet-eszme foglalja el, amely az élő Jézus Krisztus valóságát összetéveszti egy keresztény eszme megvalósulásával. Így sikerül a gonosszá lett világnak a keresztényeket is gonosszá tenni. Ugyanaz a betegség-csíra teszi radikálissá a keresztényeket, amely a világot is felbomlasztja. Mindkettő a világgal szembeni gyűlöletből fakad, és teljesen mindegy, hogy az istentelenek, vagy a kegyesek gyűlölete ez. Mindkét fél megtagadja a teremtés hitét. Belzebubbal viszont nem lehet ördögöt űzni.

A kompromisszum ezzel szemben mindig a végsővel szembeni gyűlöletből származik. A keresztény megalkuvás lelkülete a bűnösök kegyelemből való megigazulása elleni gyűlöletből fakad. A világot és benne az életet meg akarja óvni attól, hogy ez betörjön köreibe. A világgal egyedül a világ révén szeretne megbirkózni. A végső csak ne szóljon bele a világi élet alakításába. Itt már az is radikalizmusnak számít, ha a végsőre egyáltalán rákérdezünk, ha megkíséreljük Isten Igéjének tekintélyét a világi élet számára érvényre juttatni; mindez a világ rendje és a hozzá kötődő emberekkel szembeni szeretetlenségnek minősül. A keresztények Krisztustól nyert világgal szembeni szabadságát és a világról való lemondást természetellenesnek, a teremtéssel ellenkező világ- és emberidegenségnek bélyegzik, sőt, világ- és emberellenességnek. Ehelyett a világ iránti igazi nyitottságnak és keresztény szeretetnek tüntetik fel a világhoz való odasimulást, el egészen annak rezignációjával vagy ízetlen bölcsességével vállalt azonosulásig.” Bonhoeffer, Etika, 102-103. o.

Érezhető az a döbbenetes éleslátás és egyensúly, ami az Etikát jellemzi? Direkt nem csak az egyik felét idéztem, hanem mindkettőt. És már fáradt vagyok tovább begépelni, de persze van más út is, nem csak ez a két tévedés. Az ember két útja az önbecsapásba. Bonhoeffer a valóságot ajánlja. A valóság pedig Krisztus, aki emberré lett, hogy a bűnös ember a belé vetett hit által Istené legyen. A világban, a világért Istennel.



Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása. Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.


Kérlek, a saját teljes nevedet használd hozzászóláskor!