9ec45c31d86db41c3b2234a7b116db1a

Ki felel a felelőtlenségért?

Nem történhet a világon minden úgy, ahogyan elvárom, de irgalmas lehetek azzal, akinek a bűne csupán annyi, hogy létezik.

A sztori ismert. Ádámnak meg Évának születik két fia. Az egyik fiú állatokat kezd el tenyészteni, a másik földművelő lesz és növényeket termeszt. Mindkét srác a saját termékét viszi oda Istennek. Egyenlő feltételek mellett az egyik srác ajándéka elnyeri Isten tetszését, a másik srácé viszont nem. Valójában nem tudjuk, hogy mi az oka annak, hogy Isten az egyik ajándékot elfogadta a másikat nem. A szövegben talán az egyetlen utalás az okra az, hogy Ábel a „kövérjéből” vitt, a legjavát. De azt hiszem, ez teljesen zsákutcás spekulációba vinne minket, mert a történet nem erről szól. Legalábbis ez biztosan csupán egy mellékszál. Jó alap egy kis felszínes moralizáláshoz, de valójában nem a vallásgyakorlat technikai módszerei állnak a középpontban, hanem az erkölcsnek a sokkal mélyebb rétegei, a motivációk, a mozgatórugók és az emberi kapcsolatok, reakciók, következmények, viszonyok és megokolások. Ha valaki szereti az egyszerű magyarázatokat, amelyek sehová sem vezetnek egyébként, bátran spekuláljon azon, hogy vajon mi volt a baj Káin áldozatával. Mi egy másik vonalon próbálunk elindulni. Mélyebbre ásunk. Ja, azért mondjuk végig a történetet a gyengébbek kedvéért, bár azt hiszem, egy ilyen alaptörténetet mindenki ismer, de ha mégsem, akkor jobb a kötelezők rövidennél az eredeti forrás: Biblia, Mózes első könyve, mindjárt az elején, négyes rész. Káin erősen sértőnek érzi, hogy Isten Ábel ajándékát elfogadta, az övét meg nem. Az történt, hogy Káin azt mondta a testvérének: gyere, menjünk ki a mezőre, majd ott jól megölte. Probléma megoldva.

A történet közepén van egy dialógus, ami Isten és Káin között zajlik, ahol Isten (tudva, mi zajlik Káinban), arra hívja fel a figyelmét, hogy az ember felel a döntéseiért, és mert felel értük, hozhat többféle döntést, de mindig azért a döntésért kell felelnem, amit meghoztam. A rossz döntés mindig kéznél van, alig várja, hogy megvalósulhasson általam, csupán teret kell engednem neki. Az ajtóm előtt leselkedik, és rám vágyódik. A héber szövegben ezek a szavak arra utalnak, mint amikor egy ragadozó állat arra készül, hogy elejtse áldozatát. A bűn az ajtó előtt leselkedik, hogy elejtsen, és felfaljon. Rám feni a fogát. Engem akar. Rám van vágyódása. Összefut a nyál a szájában tőlem. Ez a bűn: egy ragadozó. De ugyanakkor ismerünk olyan történetet is a Bibliában, amikor egy pásztorfiú a nyáját megvédte az oroszlánoktól. Dávidot egy kis nyüzüge, pirospozsgás, szép-arcú selyemfiúnak szoktuk lefesteni, aki ráadásul nyolc éves. Nos, valószínűleg idősebb volt, és a napjait nem azzal töltötte, hogy számítógépes játékokat játszott a besötétített szobában, hanem az egyik kedvenc játéka az volt, hogy oroszlánokkal birkózott. Igaziakkal. Ez aztán a játék, nem?

De te uralkodjál rajta, mondja Isten Káinnak. Az, hogy a bűn úgy tekint rád, mint egy elejtendő áldozatra, még közel sem jelenti azt, hogy az is vagy. Nem vagy kiszolgáltatva neki. Vannak, akik már akkor feladták, amikor még meg sem próbálták. Mert valójában ők nem hisznek abban, hogy dönthetnek. Abban hisznek, hogy minden előre meg van írva. Nem állítom, hogy így van, de Káin makacsságában nekem simán úgy tűnik, hogy Káin volt az első determinista, aki az életet a fatalitásnak, a sorsnak, a végzetnek rendelte alá. Ó, ne csapjon be bennünket az, hogy Káin tudta, hogy van Isten. A fátum, sors vagy végzet nem feltétlenül ateista. Attól, hogy nem vagyok ateista, még lazán lehetek fatalista. Egyszerűen az van, hogy abban hiszek, hogy minden előre meg van írva. Most több olvasó, aki evangéliumi kereszténynek vallja magát, a fatalistákkal együtt elkezdi ráncolni a szemöldökét, és öklét rázni, mert arra gondol, hogy azt állítom, hogy nincsen semmi megírva. Mindenki megnyugtatására: nem állítom ezt. És azt sem, hogy minden meg van írva. Semmit sem állítok arról, hogy mi van megírva és mi nincsen, mert semmit sem tudunk erről. Amikor azt mondom, hogy Káin valójában a végzetben hitt, abban, hogy az ember végül mindig, minden esetben úgy dönt, ahogyan döntenie kellett (tehát nem-dönt), az azért történik, mert előre meg volt írva, hogy így fog dönteni.

Káin fel sem fogta, hogy mit mond neki Isten. Mert Káin értelmezési keretébe (szerintem) egyszerűen sehogyan sem fért bele, hogy a döntés az én saját döntésem, és ha az enyém, akkor azért a döntésért felelek. Káinnak kínaiul volt, amit Isten mondott neki. És miután Káin megtette, amiről úgy gondolta, meg kell tennie, azt gondolta, hogy ez sorsszerűség, történelmi szükségszerűség, ennek kellett bekövetkeznie, tehát ő csupán megvalósítója volt a sors által már előre megírtaknak. Így kerül a bűnös szerepébe Káin értelmezési keretében, miután Ábellel végzett: Isten. Mi közöm van nekem Ábelhez? Tán őrizője vagyok én? Gúnyos szójáték van itt a héber szövegben, ami Ábel foglalkozására utalt, valami olyasmi háttérjelentése van, hogy kecskeszarszagú. A másik a pásztorkodásra utal, az „őriző” az, aki az állatokat őrzi. Nem tud vigyázni magára Ábel? Egyébként is, ha te Isten vagy, miért nekem kellene tudnom, hogy hol van Ábel? Tudod, hol van? Ott, ahol lennie kell a sorsa szerint. Ábelnek vége. Ez lett a végzete. Amikor valaki valójában nem az Istenben hisz, hanem a fátumban, akkor az történik, hogy a saját sorsba vetett hitét, a tetteit azonosítja Isten akaratával. Így lesz az ilyen embernek az életében MINDEN Isten akarata. Mindent Isten akart így. Isten rendezte így. Mindent megmagyaráznak Isten akaratával. Ami valójában nem Isten akarata, hanem a sajátjuk. A saját hitrendszerük szülötte, hogy az ember nem dönthet, hogy mindig csak az a döntés van, amit végül meghoz. Soha nem dönthetett volna másként, nem dönthet most sem másként, és a jövőben sem. Ennél fogva a múltban bekövetkezett döntések nem lehetnek rosszak, hiszen, ha ez szükségszerűség, akkor azt nem lehet elítélni, hiszen az ítélet csak ott működik, ahol van döntési lehetőség, ahol az ember felel azért, ahogyan dönt. Hát Káin nem így hitt. Zokon esett neki, hogy a tettének következménye van, és Isten nem hagyja szó nélkül a tettét. Mert Isten előre mondta azt, amit Káin felfogni sem volt képes: dönthetsz! A rossz döntés ott leselkedik az ajtóban, de nem kell az áldozatának lenned. Káin számára ezek a szavak üresen csengtek, mert Káin úgy gondolta, hogy az ember tetteinek nincsen erkölcsi értékük. Csak tettek, amelyek bekövetkeznek.

Bűnös ember gyermeke vagyok, nem menekülhetek el a családom története elől, Édentől keletre születtem a számkivettetésben, bűnös vagyok, akármit teszek, ez az alappozíció. De ha nem tehetek semmit a bűnösség ellen, akkor a bűnösség szükségszerűségből következik, ennek kell történnie, és ha ennek kell történnie, nem lehet erkölcsileg elítélni. Az erkölcsiség feltétele a szabad választás. Káin nem hitt Istenben. Mert Káin nem hitt abban, hogy amit Isten mond, az valóság. Isten szavai Káin számára tévesek voltak. Könnyen beszélsz te, de csak egy napig lettél volna a helyemben. A szégyenben, amiben felnőttem. Könnyű neked, te Isten vagy. De én? Én csak két bukott ember fia. Én nem lehetek más. Ha a bűn az ajtóban van, én elbukom, mert el kell buknom, mert így van megírva. Vannak, akik már akkor feladták, amikor még meg sem próbálták.

Káin megöli Ábelt. De minden látszat ellenére ebben a sztoriban, legalábbis a káini olvasatban biztosan, nem Káin a rossz fiú, hanem Ábel és Isten. Mert milyen már, hogy épp eleget kellett szenvednem itt Édentől keletre, még ezek össze is játszanak és szándékosan kirekesztenek. Káin olvasatában az elkövető, az erőszaktevő Isten volt és Ábel. Káin nem támadt, Káin védekezett. És benne találjuk magunkat a bűnösség lelkiségének a kellős középében. Mert egyetlen bűnös sem képes meglátni saját bűnösségét, ha csak abba nem hagyja magát úgy látni, mint áldozatot. Mint akin mások tesznek erőszakot. Mint akinek a tettei mindig mások tetteire adott reakciók. A legszörnyűbb bűnök is legitimációra találnak a bűnt elkövetőben, mert a bűn megokolja önmagát. Megmagyarázza, hogy miért nem az. És ez a magyarázat általában determinista. Mert így kellett történnie, és mert így kellett történnie, nem lehet bűn, mert a bűn választás. Ha nem választhatok, nem lehetek bűnös. Így lesz Káin szemében Isten igazságtalan. És persze a világ, Ábel és mindenki. Mindig a másik. A sartre-i pokol.

De Isten Káinnak beszél. Mert az ember a saját tetteiért felelős. Nem Ábelnak beszél, hogy hogyan viselkedjen Ábel, hogy elkerülje a szörnyű véget és ne essen áldozatául Káin haragjának. Isten Káinnak mondja, hogy uralkodjon magán. Ez pedig azt jelenti, hogy nincsen elfogadható ok arra, hogy bántalmazzuk a másikat. Még ha meg is tesszük, nincsen ok, ami elfogadható lenne. Nem lehet érték-mentes a másik ellen elkövetett vétek. Hanem csak az lehet, ami: bűn. Ha nem szóltál volna, nem bántottalak volna, mondja a bántalmazó férfi a bántalmazott nőnek és a világnak is. És ez a természetrajza az egész folyamatnak. A saját farkába harapó kígyó. Amit ellened elkövettem, annak az az oka, hogy vagy. Ha te nem lennél, nem lennék bűnös. Bűnösségem oka te vagy. A létezésed a bűnöd. Isten nem Ábelt tanítja meg arra, hogyan vigyázzon magára Káin társaságában, hanem Káint tanítja arra, hogy hogyan uralkodjon magán. És ez így van rendjén. Nincs felmentés arra, ha nem vagyok képes uralkodni magamon. Semmilyen felmentés. Mert az ember felelős a tetteiért. Káin is. Mert a tetteknek értékük van. Pozitív vagy negatív. Mert az élet nem szükségszerűség amely a determinizmusból növekszik fel, hanem döntések sora. A döntés maga az ember. Arra a kérdésre: ki vagyok én. A válasz: hogyan döntök én.



Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása. Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.


Kérlek, a saját teljes nevedet használd hozzászóláskor!

  • http://laudator.blog.hu/ Ledán István

    Nagyon jó értelmezési kísérlet: elképzelhető, hogy a bevezető versek (Káin és Ábel áldozata) Káin szemszögéből van láttatva. Ha így lenne, ez egy zseniális húzás a szentírótól:)

    • http://www.ujragondolo.hu/ Szikszai Szabolcs

      Köszönöm!
      Igen, a szemszög az nem mindegy!:)

  • Bagdán Viktor

    Ez a dolog engem is nagyon zavar. Saját tapasztalatom szerint családon belül is megy a felmentegetés, az “én már csak ilyen vagyok, mert ilyennek születtem”, stb. Nehogy véletlenül szembe kelljen nézni a dolgokkal, még a végén meg kellene változni, netán újjá kellene születni… Ez már kemény dió. Különben épp most láttuk feleségemmel a Krzysztof Kieslowski féle Tízparancsolat film sorozat 5. Ne ölj. részét (is), és ott is ezt a szálat boncolgatták, vajon a fiatal gyilkos fiú menniyre tehető felelőssé, hiszen olyan csúnya gyerekkora volt. Ez szinte borítékolható volt… Köszi az írásért! Viktor

  • Csenki Ágota Erzsébet

    Ez a történet az egyik, amelyet nem értek. Illetve értem valamilyen szinten, de másként, de az is lehet, hogy saját magamat vezetem félre. Egyrészről én azt érzem, Kain számára Isten valóság volt, mert beszélgetett vele. Azt tudom gondolni inkább, hogy ez egy próbatétel volt Kain számára, és valahol együtt is érzek vele. Mert van testvérem, és a testvéri féltékenység is nagyon ismerős. Valahogy nem tudom elítélni a gyilkolása ellenére sem Kaint. Persze nem is gondolom hogy ez jó megoldás részéről. Inkább azt érzem nem értette Istent, nem volt bensőséges kapcsolata vele. Kivételezés, elutasítás, szerintem ezeket érezhette, de van egy olyan érzésem is, hogy versengett Ábellal, és lenézte. Én ezt értem ebből a történetből. Szerintem volt Isten kapcsolata, hite, de az indulatai legyőzték. Nem mentem fel Kaint, inkább csak egy kicsit együttérzek vele. Nem gondolom, hogy könnyű helyzetben volt, az áldozata elutasítása után, mert ez velem is előfordul(hatott volna). Nehéz ügy, de maximálisan életszerű. Csak az a különbség, nem tettlegesen gyilkolunk, hanem szavainkkal és tetteinkkel büntetjük azt akire neheztelünk. És kemény küzdelem olykor, hogy ne engedjük magunkon ezt az érzést eluralkodni. Ezt tudom magamban “megfogni” mert innentől valóban én vagyok a felelős, hogy mit kezdek vele. Átveszem az irányítást, vagy másként engedem hogy elhatalmasodjon rajtam-ekkor már az érzések irányítanak, nem is én- vagy nehezen, de odanyújtom Istennek minden ellenséges érzésemet, hogy vegye kezelésbe, mert nagyobb nálam! Véleményem szerint Kain nem gondolta végig hogy amit tervez milyen következménnyel fog járni. De azt gondolom volt kapcsolata Istennel.