prága

A polenai zsidó lány története

Eltűnődtem azon, hogy milyen lehetett Józsefnek újra találkozni a rokonaival. Azt hiszem, nem volt zökkenőmentes. Aztán így, hogy elkezdtem végiggondolni, a Bibliában rengeteg olyan történet van, ami felveti a kérdést, hogy régi ismerősök vagy barátok, vagy családtagok hogyan kapcsolódnak a messzi vidékre szakadt emberhez. József után ott a másik példa: Mózes. Mózes még csecsemő korába került abban az országban, ahol még valaha József fontos politikai vezető volt, az elnyomott nép gyermekeként a királyi családba. Az egyiptomi elit részeként nevelték fel. Azt sejtem, nem volt zökkenőmentes az a politikai pálya, amiben Egyiptom elitgyerekéből egy rabszolganép vezetőjévé lesz, hogy aztán a semmi közepén haljon meg, csak messziről megpillantva az Ígéret földjét. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ha közös a származás családilag, vagy szociálisan-társadalmilag, akkor, ha vannak is különbségek, azoknál erősebb a közös származás. Pedig ez biztosan nem így van. Mózesnek szüksége volt akklimatizálódásra, mert első körben Izrael fiai között úgy viselkedett, mint egy egyiptomi, még ha olyan egyiptomi is, aki lojális Izrael fiaival.

De azért vannak a társadalom szegényebb rétegeiből felemelkedett bibliai szereplők bőven. Például Eszter királyné az idegen világbirodalomban. Vagy Dániel és barátai, akik egészen addig, míg nem követelték meg tőlük, hogy vallásilag is asszimilálódjanak, tökéletesen működött náluk a társadalmi beilleszkedés. De a bálványimádás már sok volt. Vagy ott van Dávid király, aki egy egyszerű izraeli család legfiatalabb gyereke volt. Egy pásztorfiú. Az évek folyamán nagy király lett belőle és erős harcos. Izrael első embere. De ide sorolhatjuk Jézust is, akinek minden esélye meg lett volna arra családja és származása okán, hogy egy átlagos ács legyen valahol Galileában. Van is egy jelenet az evangéliumokban, amikor a családja keresi Jézust és beszélni szeretne vele, de Jézus bizonyos szempontból elítélhető módon (a család mindenekelőtt!) azt üzeni nekik, hogy akik cselekszik mennyei Atyám akaratát ők az én testvéreim és ők az én szüleim. Nem túl barátságos. A közös származás bármire is garancia?

Ha ugyanabban a családban nőttetek fel, de felnőtté-válásotok előtt az életetek más utakra vezetett, más körülmények között éltetek, más hatások értek, lehet bármire is garancia a közös származás? Nekem valószínűbbnek tűnik egy mózesi fordított akklimatizálódás. Mózes, hogy megértse és részévé váljon népe életének, hosszú éveket kellett töltenie egy olyan életet élve, ami a népe életére hasonlított és nem az egyiptomi elitére. Ahhoz, hogy a származás bármit is jelentsen, vissza kell térni oda, ahonnan eljöttél. Vagy soha nem is hagyhatod el. József, aki gyerekkorában kilépett (egyébként konkrétan kitaszították) saját népe és családja életéből, vajon milyen érzéseket élt át, amikor újra találkozott a családjával. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy biztosan minden ott folytatódott, ahol évtizedekkel azelőtt véget ért, pedig ez minden észérvnek ellene mond. Az csoda, ha régi emberekkel hosszú évek után közös kapcsolódási pontot találtok, de még az sem jelenti, hogy aztán ebből lesz bármi is. A vérségi kötelék, az egy néphez tartozás szerintem egy virtuális dolog. Csak benne élve, soha el nem szakadva, soha ki nem lépve, távol élve is benne élve alakulhat ki az emberben az az illúzió, hogy a származás önmagában hordoz bármilyen köteléket. Az együtt élés, a közös történet és a közös örömök és szenvedések, a közös küzdelem, a közösen megalkotott valóság, a közösen vallott értékek, a hasonlóan megélt és értelmezett hit, ezek kötnek össze. Ezek lehetséges, hogy nagyobb eséllyel adottak egy családban, de nem család vagy származás-függők. Sőt. Amikor elkezdek a származási családomtól vagy közösségemtől eltávolodni, és már nem élek velük együtt, már nem közös a történetünk, nem közösek a szenvedéseink és az örömeink, nem közösek a küzdelmeink, nem közös a valóságunk, különbözővé válnak az értékeink, nem hasonlóan éljük meg és értelmezzük a hitünket, megszűnik minden, ami összekötött. A vérség vagy a származás önmagában csak keret, ami a fentiek nélkül üres, egyszerű szavak, amelyek abban segítenek, hogy amikor a fentiek együttállnak, akkor szavakba tudjuk önteni, mi történik. Az összetartozás nem származás és nem vérség kérdése.

Az a gond, hogy minden közösség (legyen az a család, vagy a tágabb környezet, amelynek közösek az értékei, a történelem és hitértelmezése) úgy értelmezi önmagát, mint az abszolút közösséget. Minden közösség (legye az család vagy bármilyen származási közösség) úgy emlékezik rád, mint a fiúra, aki most nincs velünk, de aki olyan, mint mi. Mert a közösségek általában képtelenek végiggondolni, hogy a világ ilyen közösségek tengeréből tevődik össze, és minden közösség számára a világ a saját közössége, és ami azon kívül van az a terra incognita, az ismeretlen és idegen föld. Van a görögben egy szó, amit az ókori római birodalomban az „egész föld” megnevezésére használtak. Ez a szó az oikomene, amiből a mi modern ökumené szavunk is származik. Az érdekesség az, hogy ez nem a valós értelemben vett „egész földet” jelentette, hanem lényegében ezt: a MI egész földünk. Amikor arról van szó, hogy a föld végső határáig, akkor a római birodalom végső határára gondoltak. Ez a nemzeti keret. Épp olyan, mint a család. Erről meg Ábrahám tudna bővebben mesélni, aki elhagyta szülei földjét, hogy keressen magának Isten ígérete szerint egy új földet. De persze Dániel és Eszter is tudnának erről mesélni. Amikor a származási családom azt gondolja, hogy én a srác vagyok, aki most nincs itthon, akkor az történik, hogy nem veszik számításba, hogy ez a srác nem csupán nincsen itthon, hanem már valahol máshol van otthon. Tehát ez a srác nem tartozik már oda, ahonnan származik. Van egy regény, amit egy cseh szerző, Ivan Olbracht írt. A regény címe: Átok völgye. A történet egy fiktív kárpátaljai faluban játszódik, aminek Polena a neve. A település nem abban az értelemben fiktív, hogy nincsen ilyen nevű település Kárpátalján, hanem abban, hogy ez a település a valóságban nem létezik, a műfaj, ahogyan az angolban mondják: fiction. Szerintem nagyon jó regény. A regény a pilenai zsidókról szól jórészt. Ebből a poelani zsidó közösségből elszármazik egy zsidó lány Prágába. (Kárpátalja ekkor Csehszlovákiához tartozott, aminek Prága volt a fővárosa). Prágában megismerkedik egy nem-zsidó, egy goj fiúval. Hazaviszi, hogy bemutassa a családjának, és hogy a fiú megkérhesse a kezét a szüleitől. Végül csak a csendőrük tudták kimenekíteni őket a faluból… a lány fejében a vonaton a temetési ima jár, amit elmondanak, amikor eltemetnek egy a közösség számára meghalt embert. Ahogyan vele is tették. Kemény történet, de nagyon kifejező. A lány nem egy lány, aki épp most nincsen itthon, hanem egy lány, aki már nincsen. Egy lány, aki már nem tartozik közénk. A történet csak abból a szempontból erős, ha a lány mégis továbbra is oda szeretett volna tartozni, és így tényleg egy nehéz történet. Mert vágyhatunk arra a kapcsolatra, ami régen volt közöttünk, de ha elszakadtam a közösségtől, amiből származom, akkor helyesebb, ha én is eltemetem magamban a zsidó lányt, aki a polenai zsidók közül egy. Mert akkor már nem egy lány vagyok, aki egy a polenai zsidók közül, hanem egy lány, aki egy prágai férfi felesége. És a kettő nem megy egyszerre.

Mikor lett vége annak, hogy József úgy gondoljon magára, mint egy fiúra, aki zsidó, de Egyiptomban él? Mikortól gondolt úgy magára, mint aki egy egyiptomi (aki egyébként lehet zsidó, de lehetne akár görög vagy örmény, vagy asszír is). Mikortól tekintett magára József egyiptomiként? Mert ennek a váltásnak meg kellett történnie. Lehetetlen egy társadalom, egy szűkebb vagy tágabb közösség tagjává lenni anélkül, hogy eltemetnénk a polenai zsidó lányt, aki egy a polenai zsidók közül. József története azért izgalmas kerettörténet, mert Józsefet a családja valóban halottnak hitte. Legalábbis az apja és az anyja biztosan. A testvérek meg magukban hordozták a szörnyű titkot, hogy bár meg akarták ölni, valójában nem tudják, mi lett vele, mert mire visszamentek a kúthoz, Józsefnek nyoma veszett. Mikor jutott el József oda, hogy eltemeti magában a zsidó fiút? És milyen érzéseket váltott ki belőle az, amikor találkozott a származási családjával, a néppel, amiből származott, de aminek már maga nem volt a része? Mert csak az gondolhatja, hogy József több is lehetett volna Egyiptomban, mint egy zsidó rabszolga, ha nem szűnik mag magára úgy gondolni, mint egy zsidó rabszolgára, aki soha nem élt kívül azon, amibe beleszületett.

Emlékszem, amikor gyerek voltam, és már megnyíltak a határok, a magyarországi rokonaink megpróbálták felvenni velünk a kapcsolatot. Felkerestek bennünket. Azt hiszem, kétszer jöttek el. Be kellett látniuk, hogy a vérségi kötelék önmagában semmi. Semmire sem elég. Hogy idegen és furcsa emberek vagyunk számukra. És persze ők is azok voltak nekünk: „a magyarországiak”. Azt hiszem, mindenki jobban jár, ha a polenai zsidó lány meghal, mert már gyakorlatilag régen nem élt. Már akkor elkezdett meghalni, amikor elköltözött és otthagyta az összetartó zsidó közösséget, a kis falut, amiben felnőtt és ahol minden ugyanolyan maradt, mint amilyen akkor volt, amikor eljött. Csupán a beteljesülése a meghalásnak a nem-zsidó prágai fiú. A jele, hogy a zsidó lány, aki egy a polenai zsidók közül, már nem él. Már meghalt, amikor eltemették a polenaiak. Meghalt, anélkül, hogy tudta volna, hogy megtörtént.



Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása. Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.


Kérlek, a saját teljes nevedet használd hozzászóláskor!

  • Bagdán Viktor

    Azt hiszem, tökéletesen átérzem a történetet, erről elég sok saját tapasztalattal rendelkezem. Inkább az érdekel, vajon létezik-e olyan hely, ahol már valóban otthon van az ember?

    • A kérdés szerintem az: mit jelent otthon lenni?

      • Bagdán Viktor

        Talán azt, hogy az ember azzá tud válni, amire Isten teremtette?

  • Pali

    Ismerek egy embert, aki majdnem 10 éve próbál itthon és külföldön is élni. Hát nem nagyon megy neki. Sok lelki energiája elmegy azzal, hogy melyik “Magával” azonosuljon.