anya

Mint bábák közt a gyermek

Richard Dawkins Az Önző gén című könyvében azt írja, hogy „Az anya olyan gép, melyet arra programoztak, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a benne ülő gének másolatainak terjesztéséért.” Dawkins más helyen a gének mellett mémekről is beszél, amelyek a génekhez hasonlóan ősi információkat hordoznak magukban, és amelyeket átörökítenek a szülők az utódaiknak. Ezek megnevezésére a replikátor fogalmát használja, a gének és a mémek önmaguk lemásolására törekszenek. Az önző génben így ír erről Dawkins:

„Az új replikátornak nevet kell adnunk, olyan nevet, amely a kulturális átadás egységének vagy az utánzás, az imitáció egységének gondolatát hordozza. A “miméma” szónak tetszetős görög származása van, de olyan egy szótagú nevet szeretnék találni, amely egy kicsit úgy hangzik, mint a “gén”. Remélem, klasszikus műveltségű barátaim megbocsátanak nekem, ha a mimémát mémre rövidítem. Ha ez némi vigaszt nyújt, akkor azt is gondolhatjuk, hogy a “memória” szóval vagy a francia mérne (ugyanaz) szóval rokon. A mém lehet egy dallam, egy gondolat, egy jelszó, ruhadivat, edények készítésének vagy boltívek építésének módja. Éppúgy, ahogy a gének azáltal terjednek el a génkészletben, hogy spermiumok vagy peték révén testből testbe költöznek, a mérnek úgy terjednek a mémkészletben, hogy agyból agyba költöznek olyan folyamat révén, melyet tág értelemben utánzásnak nevezhetünk. Ha egy tudós egy jó gondolatot hall vagy olvas, akkor továbbadja kollégáinak és tanítványainak. Megemlíti a cikkeiben és előadásaiban. Ha egy gondolatnak sikere van, azt mondhatjuk, hogy agyról agyra terjedve elszaporodik.”

Dawkins, Az önző gén, 178-179.o.

Próbáljunk eltekinteni most attól, hogy ugyanebben a könyvében, ráadásul az idézett részt követően Dawkins az isten-hitet mutációnak nevezi, és későbbi művének, az Isteni téveszme című könyvének az alapgondolatát is ebben a részben fogalmazza meg. Ebben természetesen nem értünk egyet vele. Ha az álláspontjának a természettudományos és a keresztény hittel összefüggő részletei érdekelnek, ajánlom a kiváló Alister McGrath, Gének, mémek és Dawkins istene című könyvét.

Ami engem most foglalkoztat, az a replikátum fogalma, és a mémek, mint információs csomagok, amelyek agyból agyba költöznek olyan folyamat révén, melyet tág értelemben utánzásnak nevezhetünk. A kulturális tanulás folyamata. Az áthagyományozás kérdése.

Időszámításunk előtt közel 400 évvel az ókori Athénban az athéni törvényszék halálra ítélt egy férfit, aki a halálát követő közel 2500 év gondolkodását befolyásolta mind a mai napig. Ezt a férfit Szókratésznak hívták. A törvényszék a következő vád miatt ítélte halálra a filozófust: „Vétkezik Szókratész, mert megrontja az ifjúságot, és mert nem hisz azokban az istenekben, amelyekben a város, hanem más, új daimónok működésében.” A vádpont első felének az alapjául Szókratész azon tanítása szolgáltatott alapot, hogy a hagyományt és az előírásokat meg kell értenünk, mielőtt elfogadnánk őket. A második vádpont lehet formaság is, de szerintem ez is ugyanaz az állítás, csupán másként megfogalmazva. A vád lényege az, hogy Szókratész nem tiszteli a hagyományokat és az előírásokat. Athén kultúrája és az „istenek” vagy „daimónok”, ugyanazt a jelentést hordozzák. Az értékek áthagyományozódásának a kérdését. Természetesen Szókratész nem azt állította, hogy ne kövesd a hagyományokat és az előírásokat, hanem csupán azt, hogy mielőtt elfogadnánk őket, meg kell értenünk azokat. Richard Gilman A dekadencia című esszéjében ebben a témában egy olyan súlyos mondatot fogalmaz meg, ami önmagában elegendő lenne arra, hogy napokat töltsünk a megvitatásával. Ez a mondat így hangzik: „A sors iróniája, hogy miközben a klasszikus társadalmak azt kívánták megőrizni, amit értékeltek, idővel azt kezdték értékelni, amit megőriztek.” Tehát a törekvés az volt, hogy áthagyományozódjon az, amit értékeltek (értékek), és idő közben az történt, hogy azt kezdték el értékelni, amit megőriztek. Erre a jelenségre Klaus Douglass Isten szeretetének ünnepe című könyvében találunk egy zseniális hasonlatot. A guru macskájának az esete.

„Esténként a guru áhítathoz készülődött, miközben a macskája a szent helyen kószált, és elterelte az imádkozók figyelmét. Ezért a guru az esti istentisztelet idejére az ajtó előtt megkötötte a macskáját. A guru halála után továbbra is az ajtó előtt kötötték meg a macskát az esti istentisztelet idejére. Amikor pedig a macska is elpusztult, egy újabb macskát szereztek be a szent hely elé, hogy ezt a szabályoknak megfelelően meg lehessen ott kötni az esti istentisztelet idejére. Évszázadokkal később aztán a guru tanítványai arról írtak értekezéseket, hogy mennyire nélkülözhetetlenek a macskák a szabályos vallásgyakorlatban. Aki a macska előtt nem hajolt meg, azt onnantól bűnösnek tekintették. Aki pedig kétségbe merte vonni a macskáknak a vallásgyakorlatban betöltött szerepét, azt eretnekként máglyára küldték.”

A 16. századi európai ébredés, amit közismert elnevezése szerint reformációnak szoktunk nevezni, alapvetően a „szent hagyományt” utasította el. Tehát a vallásgyakorlat keretei helyett a hangsúly ismét a tartalomra helyeződött át. A guru macskája helyett arra, amit a guru tanított. Természetesen megérttetni (áthagyományozni) azt a tartalmat lehet, amit magunk is értünk. Ezért a reformáció korában az úgynevezett solákban jelmondat-szerűen is megfogalmazódtak azok az alapvető tartalmak, amelyek a vallásgyakorlat mikéntjét meghatározták. A macska a templom előtt a „semleges dolgok” kategóriájába került, tehát nem az történt, hogy korábbi gyakorlatok helyett más gyakorlatokat vezettek be, hanem sokkal inkább az, hogy a hangsúly a gyakorlatról áthelyeződött a tartalomra, amely megtalálja magának a legmegfelelőbb formát. A 16. századi események nagyon jól példázzák, hogy hogyan történhet meg, hogy az emberek saját vallásukat és kultúrájukat nem-értve olyan formákat tartanak fontosnak, amelyek már nem az értékek hordozói, mert a megőrzött forma vált magává az értékké.

Térjünk vissza Dawkinshoz. A fenti idézetben azt írja, hogy „ha egy tudós egy jó gondolatot hall vagy olvas, akkor továbbadja kollégáinak és tanítványainak. Megemlíti a cikkeiben és előadásaiban. Ha egy gondolatnak sikere van, azt mondhatjuk, hogy agyról agyra terjedve elszaporodik.” Fontos, hogy itt gondolatról van szó. Valamiről, amit megértünk. Amit megértettünk azt képesek vagyunk megérttetni. És akkor térjünk vissza Szókratész esetéhez. Az ifjúság megrontásának a vádja azt jelentette, hogy Szókratész azt mondta, hogy mielőtt elfogadnánk a hagyományokat és az előírásokat, meg kell értenünk őket. A megértés Szókratész tanításában lényegi fontossággal bírt. A módszer, amit Szókratész a tanításra alkalmazott, a párbeszéd volt. Szókratész tanítványai viszonylatában úgy viselkedett, mint a bába, aki segédkezik a gyermek megszületésénél. A gyermek egy gondolat. A születés folyamata a megismerés. A mester bába, aki segíti tanítványát abban, hogy benne szülessen meg a gondolat, egy dolog megértése folyamatán vezeti végig, és a végeredmény, a felismerés nem Szókratész tanítása lesz, hanem a tanítvány által megértett gondolat.

Érdekes, hogy Jézus egy helyen szemére veti a hallgatóságnak, hogy Isten elküldte a prófétáit, hogy közvetítsék az ő üzenetét, „de ti megöltétek a prófétákat.” Az ókori kereszténységben vita zajlott arról, hogy miképpen viszonyuljon a formálódóban lévő keresztény teológia az úgynevezett pogány szerzők gondolataihoz, mint például Szókratészéhoz. Az apologéták egy része azon az állásponton volt, hogy a pogány szerzők is a próféták közé sorolhatók. Természetesen egészen más, inkább kulturális értelemben. Így történt, hogy a Biblia mellett a keresztény világ saját görög gyökereit is magába olvasztotta. Mesterként, mint akik óriások, akiknek a vállán állunk.

Jézust is megölték. Ráadásul kísértetiesen hasonló vádak alapján, mint Szókratészt. Istenkáromló, Róma ellen beszél és azt mondta, hogy lerombolja és felépíti újra a templomot. Pedig Jézus a hit tartalmáról beszélt, és ahogyan a 16. századiak, Jézus is semleges dolgoknak tekintette a gyakorlatot. Hol kell imádni az Istent? – Áll a kérdés Jézus és a samáriai asszony között zajló párbeszéd középpontjában. Ebben a beszélgetésben Jézus azt mondja, hogy Isten igazi imádói lélekben és igazságban imádják őt. Hogy Isten imádata hely és forma-független. Ez két fontos dolgot jelent az áthagyományozás témáját illetően. Nem a forma maga az üzenet. Ez pedig azt jelenti, hogy az üzenet újra-felfedezése eredményezheti egy forma megváltozását, de önmagában a forma megváltoztatása nem jelenti az üzenet újra-felfedezését. A hit vagy a gondolat olyan, mint a folyó, amely megtalálja magának a medret. A hit és gondolat nélküli forma és gyakorlat olyan, mint a kiszáradt folyómeder, ahol valaha folyt egy folyó, de ma már nem folyik.

Zárásként az egyik kedvenc történetemet szeretném még megosztani, amit Popper Péter, Lelkek és göröngyök (202-203. o) című könyvében olvastam még évekkel ezelőtt.

„Ismeretes annak a nőnek az esete, aki megérkezett a pszichoterápiás órára, és körülnézett, hova tehetné le a bundáját.

Első órán.

– Dobja csak le a díványra!

– Nem, nem! A felsőruhát soha nem szabad kárpitozott bútorra tenni.

– Honnét veszi ezt?

– Magától értetődő. Különben is így nevelt az anyám.

– Majd kérdezze meg tőle, hogy miért.

Második órán.

– Na, mit mondott a mama?

– Azt, hogy ezt mindenki tudja. Így természetes.

– Ő honnét tanulta?

– A mamájától. Az én nagymamámtól.

– Él még a nagymama?

– Hát persze.

– Tegye meg, hogy őt is megkérdezi.

Harmadik óra.

– Mit mondott a nagymama?

– Hogy igazam van.

– Nem kérdezte meg tőle, hogy ő honnét vette ezt a szabályt?

– Dehogynem.

– És?

– Egyszer csak emlékezni kezdett a gyerekkorára és dédanyóra. Tudod – mondta –, mellettünk egy nagyon nyomoronc család lakott. A gyerekek átjártak hozzánk játszani. A dédanyó csak ahhoz ragaszkodott, hogy a kabátjukat ne tegyék a díványra vagy egy fotelbe, hanem akasszák fel fogasra.

– Miért?

– Attól félt, hogy tetvesek. És a ruhatetű belemegy a kárpitozott bútor szövetébe…

Íme! Egy szabály, aminek valaha értelme volt. De az idők során elveszett mögüle az értelem, és mechanikusan ismételgették generációk. Hagyománnyá, szokássá, rítussá vált. Tele vagyunk ilyen mechanizmusokkal.”



Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása. Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.


Kérlek, a saját teljes nevedet használd hozzászóláskor!